miután Hannibal megtanított szó szerint vadászni, olyasformán, hogy egy szökése után négy órán keresztül próbáltam elkapni, és mire végre sikerült, már elvesztettem valamit a személyiségemből, amit mások talán emberségnek neveznének - jó,
ennyire azért nem vészes a helyzet - úgy döntöttem, elég a tökörészésből, és vettem neki egy akkora kalitkát, ami úgy a szobám negyedét elegánsan elfoglalja. ennek nyomán azon tűnődöm, hogy ennyi erővel, és rendelkezésre álló hellyel már megvehetném egy testvérét is, még van ugyanabból az alomból az állatkereskedésben. ez még egy nagyon halovány elképzelés, mivel elviekben a patkányok egész életükben felismerik a testvéreiket, de gyakorlatban nem tudom, merjek e erre alapozni, hogy ne szedjék szét egymást. mindenesetre, ha lesz egy harmadik szőrös, nagy fülű szobatársam is (akiknek az együttes IQ-ja jó eséllyel kelhetne versenyre sokakéval), őt Moriarty-nak fogom hívni. amiről ő valószínűleg semmit sem fog tudni, mivel Hannibal is csak a Hanni-ra hallgat, a Hami-ra pedig még inkább.
idénre már befejeztem a vizsgákat, januártól majd újra indul a buli, addig pedig legfőképpen meditatív állapotban létezést, és gátlástalan evést tervezek, illetve ezek tetszőleges variációit, úgy mint, a gátlástalan meditálás, és a meditatív evés. a szilvesztert várom még nagyon; idén annyi év után végre megerősödött és elfoglalta a helyét bennem az az érzés, hogy én igenis tartozom a saját, személyes kis falkánkhoz, és ez olyan rengeteg nehézségen, buktatón átment már, hogy a révbe érése az idei év egyik legkedvesebb momentuma számomra. erre pedig szeretnénk majd gondolni szilveszterkor is. mármint azokban a percekben, amikor tudok majd gondolkodni. ennek kiesésével majd inkább sírva fogok ölelgetni mindenkit, akinek eszembe jut a neve.
